A cinkos (Konrád György)

A Booker könyváruház bemutatja Konrád György könyvét, melynek címe: A cinkos

"Harmadik regényemet, "A cinkos"-t 1974-ben kezdtem el Budapesten, és 1978 őszén fejeztem be New York-ban. A kézirat életrajza elég kalandos volt. Hozzá készült jegyzeteimet a házkutató hatóság 1974 októberében nem találta meg falusi munkazugomban, egy öreg asztal föl nem tűnő rekeszében, s ennek boldog felfedezése után muszáj volt visszatérnem a készülő regényhez, a kivándorlás aktuális terve pedig szétfoszlott a szemem előtt. Írtam mindenütt, ahol nyugtom volt, szobámban, kávéházban, köztéri padon, rejtegettem szénhalomban, bútorrésekben, de még Nyugaton is, mert tartottam tőle, hogy ezt a legfőbb javamat egy hosszú kéz elmarkolja az asztalomról. Ösztöndíjakból és könyveim jövedelméből két nyugodt évem lett Berlinben és New Yorkban, itt ért véget a regény egy utolsó szóval: Nem. Saját emlékeimen kívül tucatnyi idősebb ember, egykori politikai foglyok szóbeli elbeszéléseinek nagy hasznát vettem, örökség és feladat gyanánt hagyták őket rám. Vad idők, vad szembenállások, de a próza legyen nyesett és pontos. Amit addig megtanultam a hazai, barátságtalan történelemből, az helyet teremtett magának a könyvben, amelynek hazajövetelem után, 1979-ben egy gépiratos példányát a politikai rendőrség Demszky Gábor földalatti kiadónál megtalálta, s továbbította az ügyészségnek és a bíróságnak, az pedig megsemmisítésre ítélte, amiről engem hivatalos levélben értesített. A regény azonban számos nyelven, köztük magyarul is -1989 előtt illegálisan, majd legálisan - megjelent." (A szerző)

Ön is kedveli Konrád György - A cinkos könyvet? Kattintson Ön is:

A cinkos
3 500 Ft
Akciós ár:  2 800 Ft
-20%
Terjedelem: 448 oldal
ISBN: 9789630787925
Kiadás éve: 2009
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Értékelés 0 dbÁtlag: 0

Konrád György legújabb könyvei

-20%
Kőóra - Hagyaték - Agenda 2. és 3.
Van három barát, Kobra, Dragomán és Tombor. A Kerti mulatság Kobra regénye, a Kőóra Dragománé, a Hagyaték Tomboré. A három regényalak meglehetősen különbözik, helyenként azonban alig takarják el a szerzőt. Dragomán (a neve jelent tolmácsot, követet,...
4 990 Ft
Akciós ár:  3 992 Ft
-20%
Kerti mulatság - Agenda 1.
"A Kerti mulatság volt az én kerti mulatságom a csobánkai harangozóház kertjében, majd pedig különböző kertes házakban Budán és Berlinben, Balatonszemesen és Colorado Springsben a múlt század nyolcvanas éveiben. A betiltottság hosszú évei után...
4 990 Ft
Akciós ár:  3 992 Ft
Konrád György
Itt, Európában
-20%
Itt, Európában
"Mondhatjuk, hogy az Európai Unió új típusú nemzetközösség? Az európai polgárok közössége, vagy a nemzetállamoké, azaz a nemzeti...
3 290 Ft
Akciós ár:  2 632 Ft
-20%
Vendégkönyv - Tűnődések a szabadságról
Ha a szerző képzelődéseiben elrugaszkodna, akkor ezt a "fület" előszónak tekintené egy előszóhoz, amely egy közeledő regényhez ad némi útbaigazítást, azzal a...
5 400 Ft
Akciós ár:  4 320 Ft
-20%
Az életben maradás gyerekkori kalandjáról szól ez a könyv. Miután a Gestapo 1944 májusában, tizenegy éves koromban a szüleimet letartóztatta, sikerült megvesztegetnem a helyi hatalmat, hogy a csendőrök negyedmagammal, egy nappal a gettóba zárás és...
3 000 Ft
Akciós ár:  2 400 Ft
-10%
A Guest in My Own Country - A Hungarian Life
A powerful memoir of war, politics, literature, and family life by one of Europe's leading intellectuals. When George Konrad was a child of eleven, he, his sister, and two cousins managed to flee to Budapest from the Hungarian countryside the day...
5 790 Ft
Irányár: 5 211 Ft
0 termék a kosárban

  A kosárban még nincs könyv.
NYEREMÉNY

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le akcióinkról!

Eddig megtekintve
Kapcsolat
Booker.hu Online Könyváruház
 

Skype Me™!
hétköznap 10-17:30-ig hívhat!

Telefon: +36 1 781-2505

A könyvjelzők közé!