Robert A. Heinlein

A Hold börtönében

A Hold börtönében című könyv tartalma:

Robert A. Heinlein: A Hold börtönében
 
„Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.” E szavakkal lépett a Hold felszínére 1969-ben Neil Armstrong. Mintegy száz évvel később, egy újabb nagy ugrásnak köszönhetően immár iparosodott az egész égitest. Bányák és gyárak mindenütt, ám a megtermelt javak nem a telepeseket gazdagítják, minden a Földet illeti meg. Ez azonban természetes, a Hold ugyanis egy ideje gigantikus büntetőtelepként üzemel. Tökéletes börtön, hiszen aki néhány évet eltölt itt, a csekély gravitációhoz való alkalmazkodásnak köszönhetően már nem térhet vissza az anyabolygóra.
A „holdlakók” felnövekvő új nemzedékében aztán igény ébred a függetlenségre, arra, hogy a Hold a maga ura lehessen. A Föld kormányainak ez persze nem tetszik, úgy döntenek hát, akár erővel is megőrzik fennhatóságukat. Az elszabadult indulatok elkerülhetetlenül háborúba torkollnak.
Mannie, a félkarú komputertechnikus akaratán kívül keveredik bele a politikai játszmákba, amikor a Hold legnagyobb szuperszámítógépe meghibásodik. A hiba azonban egyáltalán nem az, aminek látszik: HOLMES IV egyszerűen öntudatra ébredt, és úgy döntött, kiveszi részét az emberek függetlenségi háborújából.

Az SF első Nagymestere ezzel a Hugo-díjas regényével írta bele magát kitörölhetetlenül az irodalomtörténetbe. A Hold börtönébent három ízben szavazták az olvasók minden idők tíz legfontosabb SF-műve közé.

„Az ő ötletei jelölték ki a mi utunkat.”
– Tom Clancy

„Egy szó jut eszembe róla: kihagyhatatlan.”
– Robert Silverberg

„Robert A. Heinlein talán minden idők legfontosabb SF-írója.”
– The Science Fiction Encyclopedia
 
A kötetről ajánló olvasható: www.ekultura.hu
 
A Hold börtönében
3 290 Ft
Akciós ár:  2 139 Ft
-35%
Terjedelem: 432 oldal
ISBN: 9789638735782
Kiadás éve: 2010
Kiadó: Metropolis Media
Értékelés 0 dbÁtlag: 0

Robert A. Heinlein legújabb könyvei

0 termék a kosárban

  A kosárban még nincs könyv.
BOOKER - HÍRLEVÉL
Értesüljön elsőként akcióinkról és vásároljon olcsóbban! Kérjük iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolat
Booker.hu Online Könyváruház
 

Skype Me™!
hétköznap 10-17-ig hívhat!

Telefon: +36 1 315-0135

A könyvjelzők közé!